Napi Spiritualitás

"Kik vagyunk mi, hogy a világ sorsáról döntsünk? Döntsön maga a világ! Kik vagyunk mi, hogy titkaink legyenek a világ előtt? Hadd tudja meg őket a világ, aztán döntsön önmaga sorsáról!" "Hiszek... Van hitem. ... Hiszek, de miben? ... Hiszek a hitben... Nem kell, hogy legyen valamink, amiben higgyünk. Csak a hit kell, hogy valahol van." /Alfred Bester: Tigris! Tigris!/

Friss topikok

  • VicGilson: <a href="http://www.life.hu/bulvar/20140720-kulcsar-edina-lett-magyarorszag-szepe-udvarholgyei-... (2014.07.20. 23:33) Nehéz kereszt
  • tesz-vesz: 2. lett a La Man-i 24 órás versenyen. elképesztő. járt itthon is, mikor megnézte a tábort, meg ké... (2011.11.12. 21:35) Nagy öregek - Paul Newman
  • VicGilson: @IGe: Poénnak jó a link :) @Zollendroller: Szervusz, Zoli! Úgy tűnik, hogy igen: Popper Péternek ... (2010.06.29. 14:05) In Memoriam Popper Péter

Nehéz kereszt

2010.09.12. 22:35 | VicGilson | 7 komment

Címkék: élet halál krisztus kereszt popper péter szent péter

Amikor Krisztus urunk Szent Péterrel a Földön járt, bizony lihegtek a keresztjük súlya alatt. Péter azt mondta:
– Túl nehéz nekem az én keresztem, Uram. Lefűrészelek belőle egy darabot.
– Ne tedd, Péter! – mondta az Úr. De Péter mégis megtette.
Egy idő után Péter megint panaszkodni kezdett.
– Még mindig nem bírom el a keresztem súlyát. Levágok belőle még egy kis darabot.
– Ne tedd!
De Péter megint megrövidítette a keresztjét.
Alkonyodott. Farkasfalka eredt a nyomukba. Szakadékhoz értek. Krisztus átfektette rajta a keresztjét és átment. De Péteré nem ért át.
 
Részlet Popper Péter: Sárkányok barlangja című, utolsó befejezett könyvéből; a fejezet címe: Várt és váratlan látogatások, 216. oldal (Saxum Kiadó, 2010)
 
 
Az idén áprilisban elhunyt pszichológus könyvében találkoztam ezzel a tanmesével. Sehol másutt nem olvastam még – Popper Pétert ismerve (könyvein, előadásain, interjúin keresztül) még az sem kizárt, hogy ő maga költötte ezt a „legendát”.
Akárhogyan is van: pontosan visszaadja, mit is érzek magammal kapcsolatban, mivel is szembesültem az elmúlt egy esztendő hányattatásai közepette.
Egész eddigi életem abból állt, hogy fűrészelni, rövidíteni, könnyíteni akartam a keresztemen. Kibújni-kisiklani alóla észrevétlenül; letenni valahol suttyomban, egy sötét sarokban; vagy legalább elcserélni egy kicsivel könnyebbre.
 
A keresztnek valójában nincs köze a kereszténységhez – legalábbis ami ezt a kis mesét illeti.
A kereszt az egyéni emberi sorsot jelenti. Amiből megpróbálhatunk lefaragni, de akkor úgy járunk, ahogyan a történetbéli Péter – vagy ahogyan én. Tönkremegyünk, belebetegszünk, lezuhanunk – egyenesen a saját feneketlen lelki szakadékunkba.
Ha ugyanis megpróbáljuk megkurtítani sorsunkat, az olyan, mintha megtagadnánk. És ezzel önmagunkat tagadjuk meg: ebbe pedig belepusztulunk. Életnek, legalábbis emberhez méltó életnek nemigen lehet nevezni azt, amiben az ilyen személy létezik.
 
Hogy mi segíthet, mi lehet a megoldás?
Az őszinte elfogadás, úgy hiszem. De csak egyben, összességében tudom elfogadni magam igazán – innen-onnan lefűrészelve ezt-azt nem. Nem vagyunk szentek, nem vagyunk makulátlanok; egyikünk sem tökéletes. El kell fogadnunk mindent, ami a múltban történt, mindent, ami kaptunk vagy tettünk; el kell fogadnunk a piszkos, aljas dolgainkat; el kell fogadnunk magunkat akkor is, ha nagyon mocskosak vagyunk. Azt gondolom, hogy csak ebben az esetben, csak ezzel a hozzáállással tudunk formálni a keresztünkön, azaz alakítani a sorsunkon. De levágni belőle nem lehet. Büntetlenül semmiképpen.
 
Nem tudom, hogy mit jelent ez a bejegyzés; hogy visszatérés-e, vagy pusztán egy jelzés – legfőképp magamnak, hogy ne felejtsem el azt, amivel keserű tapasztalatok árán, de szembesültem.
Azt tudom, hogy nem akarok megdögleni. Meghalni akarok – de nem most.
Dolgom van még ebben az életben ezen a Földön.
Úgyhogy innen üzenem mindazoknak (vannak számosan), akik leginkább annak örülnének (vagy örültek volna már évekkel ezelőtt is), ha temetni lehetne, hogy NEM. Élek és teremtek. Pusztán hallgatásba burkolóztam (hosszúra nyúlt, jól tudom), sebeimet nyalogattam (kaptam sokat, nem egyet saját magamtól is), mostanság pedig sorsom keresztjén már formálni akarok, nem pedig eldobni vagy fűrészelni.
 
S hogy Péter miért nem sétált át a szakadékon Krisztus keresztjén? Mert csak a saját keresztünk bír el minket – mindenki másé összetörik alattunk.
 
 
Epilógus
 
Megjelent egy novellám A Világ Közepe c. fantasy-antológiában:
 

In Memoriam Popper Péter

2010.04.16. 13:33 | VicGilson | 3 komment

Címkék: élet könyv halál isten ember mester popper péter

Szomorú esemény miatt térek vissza új bejegyzést írni.

Hetvenhat esztendősen elhunyt dr. Popper Péter, az ország egyik legismertebb pszichológusa.

Született már róla poszt, itt olvasható: spiritus.blog.hu/2008/11/19/portrek_a_mabol_popper_peter

 

 

 

 

 

 

 

 

1933 november 19-én született Budapesten. Az ELTÉ-n szerzett filozófia-logika-pszichológia szakos középiskolai tanár diplomát, 1957-ben. 1969-ben lett a pszichológia tudományok kandidátusa. Az évtizedek alatt szerepelt televíziós műsorokban, tanított sok helyen, rendszeresen, országszerte tartott előadásokat, egyik alapembere volt a Mesterkurzusnak, és rengeteg könyve jelent meg.

Nyíltan vállalt zsidósága és baloldali álláspontja miatt sokan nem kedvelték, pedig rendkívüli ember volt: tudott és mert önmaga ellen gondolkodni – ez könyveiből is világosan kiderül.

Köteteiben gyakran önismétlő (különösen egyes sztorik szintjén), de gondolataival mindig új és új megvilágításba helyezte őket. Fanyar, helyenként cinikus humora, tudatos, mély érdeklődéssel párosuló szkepticizmusa még egyedibbé tették személyiségét, s ezáltal mondanivalóját. Írásai különösen alkalmasak arra, hogy elgondolkoztassák az olvasót, hogy új szempontokra hívják fel a figyelmet; szinte kényszert érez az ember, hogy vitatkozzon a leírtakkal, hogy értelmes érveket sorakoztasson fel önmagában, hogy nézzen utána annak, amiben nem biztos, hogy jusson mélyebbre – de ezzel együtt éljen élvezetes, ne túlpszichologizált életet.

Gondolkodásra, a kulturált kritikai érzék és a fokozott nyitottság különös elegyére tanított minket az Öreg. És ránk hagyott műveivel, könyveivel, műsoraival erre tanít minket továbbra is.

Most, hogy eltávozott közülünk, ő már tudja a választ arra a kérdésre, ami életében oly’ sokat foglalkoztatta: van-e Isten, ha igen, miféle, van-e egyáltalán valami, bármi a halál után? Vagy nem tudja ő sem – hogy a rá annyira jellemző gondolati fordulattal éljek.

Popper Péter: nyugodj békében!

 

Röviden

2009.08.13. 11:29 | VicGilson | 9 komment

Nos, mostanság szembesültem a legutóbbi bejegyzés kommentjeivel.

Ahogy a ’cím’ is mondja: röviden.
 
Ami a blogot illeti: alighanem itt fejezem be. Nem tudok miről írni, nincs bennem se erő, se akarat, hogy továbbvigyem. Nem is látom értelmét sem. Amit tudtam, amire képes voltam, azt kiírtam magamból. Úgyhogy ez minden valószínűség szerint ennyi volt részemről.
Köszönöm Mindenkinek, aki olykor idetévedt, ne adj’ isten hozzá is fűzött valamit!
 
Ami engem illet: élek. Szarul vagyok, és egyáltalán nem büszkén. Egyáltalán nem vagyok büszke arra, hogy az életemre a leghelytálóbb jelző a csőd kifejezés. Semmilyen területen nem tudok felmutatni semmit. Itt nem Oscar-díjakra gondolok: a sikert, az eredményeket alapvetően nem az ilyesmi jelenti. Átlagembernek is kevés vagyok – erről van szó, hogy pontosan fogalmazzak.
Az egészségem odavan – és kétséges, hogy valaha is helyrejövök. Ha nem is konkrétan ebbe döglök bele, de kőkeményen megviselt az elmúlt bő másfél év.
Túlságosan nagy terheket cipelek itt belül. És úgy érzem: nem tudok egyensúlyba kerülni velük. Letenni nem lehet a múltunkból semmit. Nem is kell. Megbékélni, együtt élni kellene tudni azzal, amit az élet nekünk adott. De nekem nem megy.
 
Hogy mit hoz a jövő, nem tudhatom.
Nem is törődök vele különösebben. Eddig jó dolgokat nemigen kaptam – nem tudok hát különösebben optimista lenni.
 
Üdvözlettel
Nektek, Önöknek, magamnak:
 
én

Szolgálati közlemény 5.

2009.05.24. 13:45 | VicGilson | 8 komment

Címkék: szolgálati közlemény

Üdvözlet minden Olvasónak!

A holnapi naptól számítva eltűnök az éterből: előreláthatóan egy-két hét erejéig.

Kapni fogok némi kórházi kezelést, ezt követően pedig majd az internet-kapcsolatomat is rendeznem kell. Ha midezeken túl leszek, akkor ezt követően visszatérek a blogra, és (ahogy erőmből telik) folytatom a munkát. Reményeim szerint az elmúlt hónapokhoz képest nagyobb intenzitással.

Addig is mindenkinek a legjobbakat!!

Üdv!

Vic

 

Küzdelem és győzelem - vagy halál

2009.05.11. 19:15 | VicGilson | 14 komment

Címkék: élet isten hit remény kitartás reinhold messner nick vujicic greg rando jamie eason varga norman

Annak idején akár az önsajnálat szobrához is modellt állhattam volna.
Az a fajta tinédzser voltam, akinek nyomorúságos családi háttere kivetült életének más területeire is; a középiskolában pocsék eredményeim voltak (kivéve a humán tárgyakat). 16 éves koromban súlyos, krónikus gyomorbetegséget diagnosztizáltak nálam, ami később súlyosbodott. Néhány év múlva azonban sikerült megbirkóznom a kórral, és úgy tűnt, hogy az életem is pozitív irányba fordult.

Sajnos – mint kiderült – mégsem tanultam eleget betegségemből és elhibázott döntéseimből.
Olyan élethelyzeteket, olyan emberi kapcsolatokat vállaltam magamra, amilyeneket nem volt túl bölcs dolog; olyan emberekre pazaroltam hónapokat, éveket, akikkel szóba állnom sem kellett volna.
Tavaly tavasszal visszatértek a régi gondok.
Mondjuk ki nyíltan: rákom van.
Nyárra komoly anyagi nehézségeim támadtak, amelyek őszre és télre súlyosbodtak. Idén tavasszal már a végemet jártam – mindenféle értelemben. A padló alatt éreztem magam – kilométerekkel.
Most, április végén sikerült végre elmozdulnom erről a hónapok óta tartó holtpontról. Igaz, közben kiderült: a sok stressz alaposan megterhelte a szívemet, és most már arra is fokozottan vigyáznom kell.

Saját novella V. - Bukott Angyal

2009.04.26. 18:24 | VicGilson | 6 komment

Címkék: novella isten pokol ördög angyal úr őrangyal lucifer bukott angyal

Bukott Angyal

 

- Uram! Bocsáss meg nekem!
- Hibáztál, gyermekem. És ez egy ártatlan lélek létezésébe került. Aki a te oltalmadra volt bízva.
- Uram! Jóváteszem!
- Már késő. Önző voltál. Nem figyeltél. Gőgös felfuvalkodottságod elvakított, s éppen akkor nem álltál készen, amikor a legnagyobb szükség lett volna rád.
- Uram! …
- Hallgass! Őrzőangyala voltál valakinek, aki bizodalmát helyezte beléd. És te gyáva módon mindig ki akartál bújni kötelességed alól. Egyre több és több időt töltöttél pártfogoltadtól távol, míg végül, amikor legszörnyűbb volt a baj, s te nem voltál mellette, maga ellen fordult. Te talán megállíthattad volna kezét, melyet önmaga ellen emelt. Végzett magával. Neked kötelességed lett volna óvni őt, s legalább megpróbálnod a lelkére beszélni.
- És most mi lesz, Uram?
- Megmérettettél, és könnyűnek találtattál
- Mi lesz velem?
- Gyengének bizonyultál. Kárhozat vár reád.
S kitárultak a pokloknak kapui.
- Egyetlen remény van csupán számodra.
- Hallgatlak, Uram.
- Ha alászállsz a Kárhozat Földjére. Ha szíved fájdalma meghallgatásra talál egy emberi léleknél: megmenekülsz, és visszatérhetsz közénk.
- S ha nem?
- Akkor új életre kelsz majd egy másik korszakban, ugyanott, a Kárhozat Földjén. S ez így megy tovább, mindaddig, míg lelked megnyugvást nem lel, vagy amíg a Végítélet harsonái meg nem szólalnak majd egy napon… Nos?
- Gondolkodom, Uram.
- Ne hidd, hogy a Földön könnyű dolgod lehet. Sok ott a boldogtalan lélek, s még egymást sem képesek meghallgatni.
- Döntöttem, Uram. Alászállok a Kárhozat Földjére.
- Ahogy kívánod, úgy legyen, gyermekem.
- Az az utolsó reményem, ha valakivel megoszthatom fájdalmamat…

S az ősi legenda szerint azóta az Angyal újra meg újra visszatér erre a Kárhozott Földre.

Jól figyelj, ha egy meggyötört lélek sírását hallod Magad mellett!
Talán Ő az.
A Bukott Angyal.


Bocsásd meg gyengeségemet!
Vétkem a világon a legnagyobb.
Büntetésem szintúgy.
Elsőként mennék vissza Hozzád, Uram, s mégis: mindenki más után utolsó vagyok.
És halld: köszönöm Néked, hogy az Embernek mégis segítségére lehetek!
 

2006. március

Filmkritika - Gran Torino

2009.04.16. 21:41 | VicGilson | 12 komment

Címkék: dráma filmkritika clint eastwood gran torino walt kowalski

Gran Torino

Mihez kezdhet egy feleségét elveszítő, magányos, megkeseredett öregember? Például összebarátkozik a szomszédba költöző ázsiai családdal – hogy azután hőssé és apamintává váljék.


Clint Eastwoodot csak élő legendaként emlegetik a szakmában. Nem véletlenül. Lassan 55 esztendeje, hogy belecsöppent a film világába, és a mai napig aktívan alkot. S ami különösen fontos: nem régi sikereiből, vagy azok folytatásaiból vegetál, saját árnyékában megbújva, hanem új és egyre jobb filmeket készít.

Saját novella IV. - Végítélet

2009.04.13. 11:06 | VicGilson | 11 komment

Címkék: novella isten jézus abszurd lucifer végítélet

Végítélet

 
- Egyvalaki hiányzik, Uram – mondta Gábriel.
- Kicsoda?
- Méghogy mindentudó! – Ez persze Lucifer volt.
- Az arcodat takarékra! – vetette oda az Úr.
- Géza. Géza nincs itt.
- Géza? – ráncolta szemöldökét a Magasságos értetlenül.
- Géza? – mosolygott kajánul Lucifer.
- Igen. Géza. Sz. Géza.
- Vagy úgy – bólintott az Egek Atyja. – Ez biztos?
- Igen, Uram. Se a jobb, se a bal oldalon.
- Géza nélkül nem lehet Végítélet! – jelentette ki határozottan az Úr.
- Már ide is protekció kell – zsörtölődött a Lázadó Angyal.
- Fogod be! – ripakodott rá az Atya.
- Megyek, megkeresem. – Azzal Gábriel elrepült.

Saját novella III. - A Kritikus halála

2009.04.06. 17:00 | VicGilson | 12 komment

Címkék: kritika novella hangszer abszurd kritikus hegedű

A Kritikus halála
 
 
 
- Minősíthetetlen.
Nem válaszoltam. Csak álltam az asztal másik oldalán, és merőn bámultam le rá.
- Ez is.
Átlapozott még néhány oldalt. Én nem szóltam.
- Ne haragudjon, drága barátom, de ez mind-mind rettenetes. Nem tudok mást mondani, csak amit már a cikkemben is megírtam. Ezek borzasztóan gyenge és unalmas művek.
A Kritikus ledobta kottagyűjteményemet a mahagóni asztalra. Továbbra is egyetlen hang nélkül figyeltem.

Szolgálati közlemény 4.

2009.03.30. 17:09 | VicGilson | 21 komment

Nos, ha minden igaz, akkor akad még napi néhány elszánt látogatója a blognak.

Sajnos azonban úgy néz ki, hogy több bejegyzés nem születik tőlem.

Rá kellett jönnöm, hogy a küzdelmet - nagyon úgy tűnik - elveszítettem. Ez a nagy igazság. Önámítás lenne bármi mást írni, mondani. Az elkövetkezendő néhány hétben azon leszek, hogy egy-két fontos dolgot elintézzek, és ne hagyjak magam mögött elvarratlan szálakat. Az követően pedig (hacsak csoda nem történik) vége.

Nincs ok sajnálkozásra.

Aki nem találja a kiutat, vagy elfogy az ereje, az gyenge. De gyengékre is szükség van, mert hozzájuk mérten lehet valaki erős. Úgyhogy végülis betöltöttem a gyenge emberek küldetését.

Megtettem hát a kötelességemet: most ideje távozni.