Napi Spiritualitás

"Kik vagyunk mi, hogy a világ sorsáról döntsünk? Döntsön maga a világ! Kik vagyunk mi, hogy titkaink legyenek a világ előtt? Hadd tudja meg őket a világ, aztán döntsön önmaga sorsáról!" "Hiszek... Van hitem. ... Hiszek, de miben? ... Hiszek a hitben... Nem kell, hogy legyen valamink, amiben higgyünk. Csak a hit kell, hogy valahol van." /Alfred Bester: Tigris! Tigris!/

Friss topikok

  • VicGilson: <a href="http://www.life.hu/bulvar/20140720-kulcsar-edina-lett-magyarorszag-szepe-udvarholgyei-... (2014.07.20. 23:33) Nehéz kereszt
  • tesz-vesz: 2. lett a La Man-i 24 órás versenyen. elképesztő. járt itthon is, mikor megnézte a tábort, meg ké... (2011.11.12. 21:35) Nagy öregek - Paul Newman
  • VicGilson: @IGe: Poénnak jó a link :) @Zollendroller: Szervusz, Zoli! Úgy tűnik, hogy igen: Popper Péternek ... (2010.06.29. 14:05) In Memoriam Popper Péter

Miért félünk?

2007.12.20. 21:41 | VicGilson | 4 komment

Címkék: élet isten lélek félelem szeretet párkapcsolat anthony de mello

Mert nem merünk meghalni. Mert ahhoz, hogy előbbre lépjünk, a régi énünket magunk mögött kell hagynunk: meg kell halnia.

Ezért félünk.

Félünk változni, változtatni: mert személyiségünk egy részének el kell pusztulnia - hogy átadhassa a helyét valami másnak.

Mélyen magunkba nézni és változni azonban fájdalmas. Mert ha mélyen magunkba nézünk, az szembesüléssel jár. És bizony nem csupán a 'jó' oldalunkkal találkozunk odabent. Hanem a hazugságinkkal, gyávaságainkkal, haragunkkal is. Fájdalmunkkal.
Vissza lehet persze csapni az ajtót. A legtöbben - azon kevesek közül, akik eljutnak odáig, hogy egyáltalán mernek őszintén Önvalójukba mélyedni - meg is teszik. Szabad a választás joga: le lehet csukni lelkünk fedelét. De már semmi sem lesz olyan, mint rég. Az az ember, aki egyszer eljutott az önmagával való szembesülésig, és mégsem változtat, hanem elhazudja ezt, és tovább féli az életét: az többé sohasem fog tudni nyugodt lélekkel a tükörbe nézni. Természetesen mindenkinek szíve-joga, hogy maga döntsön az életéről. Az az ember azonban, aki eldobja saját magát, aki nem mer élni az igaz emberré válás lehetőségével: önmagát tagadja meg.

Felmerül persze a kérdés: mi tartja vissza az embert attól, hogy az igazi Élethez vezető út küszöbéről visszafoduljon?
Nem tudom.
Csak azt tudom, engem mi vitt rá erre az útra.
Elmondom (leírom :) hát egyik fontos részét annak a bizonyos döntésnek, ami végre a saját utamra terelt.

Életem első 25 évét eltékozoltam. Csak az utóbbi öt évben kezdtem igazán nyiladozó szemmel és lélekkel élni a Világban. Erről az elpazarolt 25 évről külön könyveket lehetne írni (és persze nem volt igazán elpazarolt: ez volt - ha úgy tetszik - a tanulópénz, a tanulóidő). De erről az időszakról inkább majd máskor.

Azok az események azonban, melyek idén történtek, megadták a végső lökést.

A történteknek egyik nagyon fontos része volt egy rövid, de intenzív párkapcsolat. A nő egy 32 éves, egyedülálló, kétgyermekes anya volt. Az egyetlen ilyen életvitellel rendelkező az eddigi barátnőim közül. Mit tagadjam: szerelem volt. Talán az ő részéről is - de ebbe inkább nem mennék bele. A lényeg. Négy hónapot voltunk együtt mindössze, és azt hittem, megtaláltam azt az embert, akivel le tudom élni a hátralevő életemet - bármennyi is legyen az.

Barátnőm gyermekeit (két marha jó fej kislányról van szó) nagyon szerettem; néha úgy éreztem: inkább a sajátjaim, mint az apjukéi. Hozzátartozik a történethez: barátnőmnek elég zűrös élete volt. Rossz viszony szülőkkel, az alkoholista volt férjjel, ő maga is éppen a megismerkedésünkkor kezdett 'új életet' (szenvedélybetegségeit maga mögött hagyva, és miegyebek).

Június közepére, egy durva veszekedés végén kellett véglegesen rádöbbennem: Ő sajnos nem az az ember, akinek hittem, akinek mutatta magát. Egyáltalán nem. Tisztában voltam és vagyok vele, hogy én is követtem el hibákat ebben a kapcsolatban is (és vajon hány olyat, és miket, amikről nincs is tudomásom!), de ez a csalódás nagyon nagy volt - és nagyon sok.

Ahogy ez lenni szokott: a baj nem járt egyedül. Egyéb családi problémáim is adódtak (fogalmazzunk így, finoman), ehhez járultak egészségi gondjaim, és ráadásként még anyagi nehézségek is. Szóval: minden összejött.

Életmben nem voltam még olyan mélyponton, mint ez év nyarán, majd szeptemberben. Esténként magamba roskadva üldögéltem a szobámban, és egyre inkább meggyőződésemmé vált: eljött a vég. Ha a világé nem is, az én életemé mindenképpen.

Két választásom volt (mivel ezt a vegetálást egész egyszerűen nem bírtam tovább - tehát véget kellett vetni neki!).

Vagy megölöm magam - vagy élek tovább: akkor viszont változtatok. Muszáj! Mert kevés az, amit ez alatt a közel harminc esztendő alatt változtam. Nem elég. Igazán meg kell változnom!
Szembesültem azzal, hogy vagy merek végre emberként élni - vagy valóban elveszek! Egyszer és mindenkorra végem van, ha nem merek lépni, és végre önmagam lenni (nem egoista értelemben).

Ehhez magamra kellett hogy vegyem azokat a szenvedéseket, amiket átéltem. Bele kellett mennem! Nem egyszerűen át kellett élnem: meg kellett élnem! Hogy a szenvedésből katarzis váljék: ami végre nem egyszerűen csak perzselt, hanem égetett és tisztított. Ha ezt nem teszem meg: ezt a blogot most nincs aki megírja :)
(mikor mennyire voltam mélyen: akadt, hogy agresszívan viselkedtem, volt, hogy a halálomat terveztem, és megesett, hogy otthon, a padlón összegörnyedve nyüszítettem testi-lelki kínomban)

Mindezeknek a hatására éltem át ennek a harminc évemnek az eddigi legerősebb és legintenzívebb istenélményét. És a legerősebb és legfájdalmasabb halálfélelmet is. Pedig volt már részem mindkettőben. Nem sikerült megtartanom azt a pillanatnyi tiszta fényt (nem világosodtam meg tehát), ami egy szívdobbanásra megérintett. De megtapasztaltam, és néha - de talán egyre gyakrabban - mostanság is meglátogat.

Ennyit - magamról.
**************
A félelem a saját, igaz életünk élésétől. És annak a felelősségnek a tudatos felvállalása, amivel az ilyen élet jár. Ez tart vissza minket. Élni önmagunkat ugyanis felelősséggel jár. És ahogy látom, ettől iszonyodnak a leginkább manapság az emberek. Félünk a szeretettől (az egyetlen érzéstől, aminek igazából van/lenne jelentősége), és iszonyodunk a felelősség vállalásától.

Menekülünk az elfogadástól. Elfogadás - nem beletörődés! Elfogadni annyi, mint megbékélni a Sorssal, az Élettel - akkor is, ha nehéz terhet ró reánk, és sötét utakra visz; és mindezek mellett megtenni mindazt, ami erőnkből telik.
A hagyomány úgy tartja, Buddha utolsó szavai - melyeket tanítványaihoz intézett - a következők voltak:
"Minden, ami a világra születik: mulandó. Ezért hát törekedjetek fáradhatatlanul."

Csodálatos.
:)

Minden benne van.

Elég is ennyi mára!
Legközelebb a párkapcsolatokról és/vagy a magányról írok. Most úgy érzem, ezek következnek majd a sorban.

Végezetül egy történet!

Csapás

- A szerencsétlenség növekedést és megvilágosodást eredményezhet - mondta a Mester; eképp magyarázta:
- Egy madár az óriási pusztaság közepén álló elszáradt fa ágai között húzódott meg minden éjjel. Egyszer aztán egy forgószél tövestől kifordította a fát, s a szegény madárnak száz mérföldet kellett repülnie, hogy új lakhelyet keressen magának. Végül is egy erdőbe ért, ahol a fák roskadoztak a gyümölcsöktől.
A Mester levonta a következtetést:
- Ha az elszáradt fa a helyén marad, semmi sem késztette volna a madarat arra, hogy feladja biztonságát, és elrepüljön.

/Anthony de Mello: A csend szava/


Itt folytatom!

A bejegyzés trackback címe:

https://spiritus.blog.hu/api/trackback/id/tr26270811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jadé 2007.12.25. 20:46:48

Ha valahova betévedek - szoktam köszönni. :Ö
Most csak annyit mondhatok - veni, vidi.. visszajövök.
Még egyszer Boldog Karácsonyt :)

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2007.12.25. 22:22:21

Hahó, Jadé!
Várlak szeretettel!
Boldog Karácsonyt Neked is!
:)

ildy · http://spiritus.blog.hu 2007.12.26. 12:06:18

Vic!

Egy kedves ismerősöm, tanítóm nekem küldött gondolatát továbbítom feléd:

\"Szeresd magad azért, amilyen vagy! Szeresd az érzéseidet: haragodat, türelmetlenségedet, félelmeidet. Mindegy, hogy az negatív vagy pozitív! Hisz ez vagy TE!

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2007.12.26. 12:41:35

Szia Ildy!
Köszönöm az idézetet! Tulajdonképpen benne van minden...
:)